Quantcast
Channel: Zöld vadon
Viewing all 191 articles
Browse latest View live
↧

Gepárd

January 7, 2014, 1:29 am
$
0
0
A világ leggyorsabb szárazföldi ragadozója a gepárd (Acinonyx jubatus). Angol neve 'cheetah', de nevezik 'hunting leopard'-nak, azaz vadászó leopárdnak is. Magyar elnevezése, akárcsak a francia eredetű 'guépard' vagy a spanyol elnevezésű 'guepardo' szó a latin 'gattus pardus' elvevezésből adódik.
Ez a faj az Acinonyx nem egyetlen faja. A tudósok erős genetikai rokonságot mutattak ki köztük és a Puma nem között.
Szegedi Vadaspark hím gepárd párosa

Jelenleg öt alfaját ismerik:
  1. Acinonyx jubatus hecki: Északnyugat Afrika
  2. Acinonyx jubatus feasrosni: Kelet Afrika
  3. Acinonyx jubatus jubatus: Dél Afrika
  4. Acinonyx jubatus soemmerringi: Északkelet Afrika
  5. Acinonyx jubatus venaticus: Észak Afrikától közép Indiáig

Előfordulás:
Afrika (Algéria, Angóla, Benin, Botswana, Burkina Faso, Közép Afrikai Köztársaság, Csád, Kongó, Etiópia, Irán, Kenya, Mozambik, Namíbia, Nigéria, Szomálisa, Dél-Afrikai Köztársaság, Szudán, Tanzánia, Togo, Uganda, Zambia, Zimbabwe). Lehetséges előfordulási helye: Afganisztán, Cameroon, Egyiptom, Líbia, Malawi, Mali, Marokko, Nigéria, Pakisztán, Szenegál, Nyugat-Szahara.

Eredetileg egész Afrika területén egy elterjedt állatfaj volt, de mára becsült élőhelyük 76%-ról eltűntek. Ázsiában ez az arány még nagyobb, majdnem a teljes élőhelyről eltűnt a faj. Ennek egyik oka, hogy Ázsiában befogták a gepárdokat, és a gazdagabb rétegek rájuk vadásztak. A legfőbb ok mégis az, hogy kimerítették a vad préda állományt, főként a gazellákat, amikre a gepárdok vadásznak. Így mára szinte csak Iránban vannak jelen, ahol kritikusan veszélyeztetettnek számít.
Dél- és Kelet Afrikában az állománya erős, habár az élőhelye egyre fogy ezekben a régiókban. Kelet Afrikában ma már eredeti elterjedési területük 6%-án élnek.
Észak- és Nyugat Afrikában drasztikusan csökkent az állományuk, és itt Kritikusan Veszélyeztetett listába kerültek bele.

Élőhelye:
A gepárdok elsődleges élőhelye a nyílt füves területek, de előfordulnak száraz erdőkben, szavannák fás területen, fél-sivatagokban és bozótosokban. Ellenben a trópusi esőerdőkben sosem jelennek meg. Egyes jelentések szerint látták már 4.000 méter magasságban a Mount Kenya-n. A Szahara középső részen a magashegységi területeken élnek. 

Ökológia:
A gepárdok a leggyorsabb szárazföldi állatok. Prédáik általában kis- és középtermetű patások, különösen gazellák, melyek akár 103 km/órás sebességre is képesek, akár hosszútávon is. Rajtuk kívül földön fészkelő madarakkal, kisemlősökkel is táplálkoznak (pl. nyulak). Elsődleges nappal aktívak, ami csökkenti a versengést más ragadozókkal.
Forrás: Garden of Eaden blog
A nőstények általában magányosak, vagy a kölykökkel vannak. Ezzel szemben a hímek vagy magányosak, vagy két-három fős csoportokban élnek. A csoportok kialakulhatnak testvérek, de idegen hímek között is. Az oroszlánokkal ellentétben a csoport nem oszlik fel a nőstényekkel való találkozáskor. Minden hím annyi nősténnyel párosodik, amennyivel tud, és a nőstények nem hűségesek a hímekhez.
A nőstények követik a prédákat, tehát vándorlóak, a hímek csapatai viszont kisebb területeket tartanak fent (átlagosan 30 négyzetkilométeresek), és az áthaladó nőstényekkel próbálnak párosodni.

Megjelenés:
A gepárd megjelenése karcsú. Mellkasa domború, hasa mélyen behúzott. Kicsi a feje, rövid az orra, szemei magasan ülnek, a fülei kicsik és kerekek. Orrnyílásai nagyok, ami fontos a légzéshez futás közben.
Szőre sárgás színű, fekete pettyekkel. Hastájéka fehér, foltoktól mentes. Farkán a pettyek gyűrűkké olvasnak össze, emellett fehér bojtban végződik.
Orra két oldalán egy-egy fekete könnycsepp szerű minta húzódik a szemétől a szája sarkáig.
Súlya: 40-65 kg.
Hossza: 112-135 centi + farok, ami akár 80 centis is lehet.
A hímek valamivel nagyobbak a nőstényeknél

Királygepárd: régen külön alfajnak tartották, ám kiderül, hogy egy genetikai mutáció okoz ritka színváltozatot a gepárdoknál. Ilyenkor a pettyek ritkásak és nagyobb foltokba olvadnak össze.

Mancsain félig visszahúzhatóak a karmok, aki a nagy sebességű futásban segítik az állatok. Jobb kapaszkodási lehetőséget biztosítanak.
Forrás: National Geographic
Szaporodás:
20-24 hónaposan ivarérettek. A szaporodási időszak nem évszakhoz kötött.
A vemhességi idő: 90-95 nap.
Kölykök száma: 1-5
Születési súly: 150-300 g
Születésükkor már viselik jellegzetes mintájukat. Nyakukat sörényszerű pelyhes bunda borítja, mely később eltűnik. Születés utáni halálozás a predáció miatt igen magas. Egy-másfél év után hagyják el anyjukat.

Természetvédelmi helyzet:
  • IUCN Vörös Lista: afrikai alfaj sebezhető, az ázsiai alfaj kritikusan veszélyeztetett, kihaló
  • CITES I.
  • EAZA - EEP faj
Állatkertekben: Magyarországon Szegeden és Nyíregyházán látható

Forrás: IUCN, Wikipedia
Kapcsolódó bejegyzés: Mi a CITES?
↧
Search

Befagyott a Niagara

January 10, 2014, 3:14 am
$
0
0
Magyarországon is gyönyörű látványt szokott nyújtani egy-egy befagyott vízesés (Fátyol vízesés vagy a Lillafüredi), de a látvány egy sokkal monumentálisabb vízesés esetében még lenyűgözőbb.

Egy északi-sarki állandó ciklon felől érkező hideg levegő szokatlanul kemény telet okoz Észak-Amerikában, mely miatt még tavak és folyók is befagyhatnak. Így lehetséges, hogy a Nagy-Tavak között elhelyezkedő Niagara vízesésen is olyan monumentális jégcsapok láthatók, amiktől úgy néz ki, mintha a vízesés egy része befagyott volna. 
A gyönyörű látványról a Reuters fotósa, Aaron Harris készített képeket.

Forrás: Index
Képek: Aaron Harris (Business Insider)



↧
↧

Sziámi-iker bálnákat találtak partra vetve

January 12, 2014, 12:00 am
$
0
0
Sajnos már élettelenül találtak rá a válluknál összenőtt sziámi-iker bálnaborjakra a Mexiko Baja California félszigeten. A fiatal szürke bálnák csupán pár órát maradhattak életben a szárazföldön.
A tudósok most bőr-, izom- és szilamintákat vesznek róluk, hogy tanulmányozhassák az esetet.
Ezek a bálnák a Csendes-óceán északi részén, Alaszka környékén élnek, de Mexicóba vándorolnak szaporodni. A faj szerencsére nem veszélyeztetett, populációjuk stabil, több mint 15.000 egyeddel.



Forrás: Origo
↧

Miért van szükség a nagy ragadozókra?

January 14, 2014, 1:00 am
$
0
0
A Science-ben jelent meg az az átfogó tudományos cikk, mely a nagyragadozók eltűnésének következményét vizsgálja a Föld ökológiájára. A cikkben a kutatók a harmincegy nagyragadozó faj közül hetet választottak ki a vizsgálatokhoz: afrikai oroszlán, leopárd, eurázsiai hiúz, szürke farkas, puma, tengeri vidra és dingó.
Jaguár

A legnagyobb ragadozók 75%-nak csökken az egyedszáma, és tizenhét faj élőhelye csökkent már le több mint felére. Délkelet-Ázsia, Dél- és Kelet-Afrika és az Amazonas vidéke azok a területek, ahol jelenleg sok nagyragadozót kipusztulás fenyeget. Nyugat-Európába és az Egyesült Államok keleti vidékén már kiirtották a nagy ragadozókat (egy-két kivételtől eltekintve).
Szürke farkas

Globálisan azt lehet mondani, hogy az negatív hozzáállás ezekhez az állatokhoz, vadászatuk (szőrme, gyógyszer, trófea) és az élőhelyeik folyamatos csökkenése miatt folyamatosan csökken a nagyragadozók száma, pedig egyre jobban kezdjük megérteni, mennyire fontosak is az ökológiai egyensúly fennmaradásában:
  • kordában tartják a növényevők szaporodását, ez által az egészséges növényzet fennmaradásában segítenek
  • közvetve csökkentik a globális felmelegedést
  • növelik a biodiverzitást
  • szabályozzák a betegségek terjedését
A kutatók úgy látják, ha a jövőben nem lesz változás, akkor a nagyragadozók eltűnése az ökoszisztémák leromlásához fog vezetni. Csökken a flóra sokszínűsége és a produktivitása. A növényevők elszaporodása, a flóra leromlása a felmelegedést fogja elősegíteni. Az embereknek minél hamarabb meg kell érteniük, mennyire fontos együtt élni a nagyragadozókkal, és biztosítani túlélésüket a Földön.

Forrás: Origo
↧

Pingvinek 30 méter magasan

January 15, 2014, 1:00 am
$
0
0
A brit antarktiszi kutatóprogram tudósai a felmelegedés újabb következményét írták le a PLOS ONE tudományos lapban közzétett tanulmányban. A tudósok műhold felvételeken észlelték a császárpingvinek költési helyeinek megváltozását. A madarak ugyanis 30 méteres jégfalakra költöztek át a tengeren úszó jégről.
Forrás: http://pctrs.network.hu/

A költözés azzal lehet összefüggésben, hogy az utóbbi években a tengeri jég nem erősödött meg annyira a költési időszakra, hogy elbírja a kolóniát, ezért a madarak egy masszívabb területre, a selfjegekre kényszerültek. 2008 és 2010 közötti műholdfelvételeken még az látszik, hogy a jég elég vastaggá vált a kolónia fenntartásához, ám 2011-ben és 2012-ben csak egy hónappal a költési szezon kezdete után alakult ki a tengeri jég. A szárazföldi fagyos selfekre feljutni viszont nehezebb, ez viszont megnehezíti a táplálék szerzést és a fiókák táplálását.  Ám talán jó hír, hogy a szakértők szerint ez a viselkedés azt jelenti, hogy az állatok alkalmazkodnak a környezeti változásokhoz. 

Forrás: Greenfo
↧
↧

Fontosabb a közös étkezés, mint a kurkászás

January 16, 2014, 1:56 am
$
0
0
A Max Planck Evolúciós Antropológiai Kutatóintézet kutató csoportja az ugandai Bundongó erdőben élő csimpánzok viselkedését vizsgálták, és rájöttek, hogy a közös étkezések jobban építik a társas kapcsolatokat, mint a kurkászás. A kutatás során 26 csimpánz 79, egy órával az táplálkozás után gyűjtött vizeletmintáját vizsgálták. Azoknál az állatoknál, akik társasan táplálkoztak, magasabb volt az oxitocin koncentráció. Az oxitocin hormon a társas kapcsolatok kialakulásában játszik szerepet. Embereknél időnként "szeretethormonként" is emlegetik.ű

Az oxitocin szintet az nem befolyásolta, hogy a majmok adták vagy kapták az ételt más majmoktól, ahogy az sem, hogy rokonok voltak-e vagy sem.
A kurkászás közben is kimutatható az oxitocin szint emelkedése, de nem olyan mértékben, mint a táplálkozásnál.

Forrás: Index
Kép: Greenfo
↧

Sárgafejű selyemmajom

January 17, 2014, 12:00 am
$
0
0
A sárgafejű selyemmajom (Callithrix flaviceps) a csuklyásmajmok családján belül a karmosmajmokhoz vagy selyemmajmokhoz tartozik. A Callithrix nem hat faja közül az egyik.

Élőhelye:
A brazil felföldön (dél-kelet Brazília), az Atlanti esőerdőkben található meg, legalább 400 méteres magasságban. Előnyben részesíti a sűrű erdővel borított szegélyeket, mint a másodlagos vagy zavart erdőket, akár természetes, akár ültetett.


Megjelenés:
A sárgafejű selyemmajom hasonló felépítésű, mint a többi újvilági majom. A szőre hosszú, lefelé állnak az orrlyukai. Ami más selyemmajmoktól megkülönbözteti, azok a fehér bojtok a feje két oldalán, és az arca sokkal fehérebb, eltekintve a szeme és az orra körüli sötét részektől. Testük nagy része szürkés-feketés színű. A háti oldalon sötétebb, mint a hasi, és a farkukban a világos részek gyűrűszerűen jelennek meg. A hüvelykujjuk nem szembe fordítható a többivel, és körmeik karomszerűek. A hímek és a nőstények nem különböznek egymástól. Testhosszuk 180-300 mm közötti, farkuk hossza 172-400 mm. Súlyuk átlagosan 400 gramm.

Táplálék:
Főként növényevők, de rovarokat is fogyasztanak. Fő táplálékuk a gyümölcsök lennének, de mivel évek óta a kismajmok élőhelyén egyre szűkösebben elérhetőek a gyümölcsök, így kénytelenek másra specializálódni. Ez a fákból kinyerhető nedv. Karomszerű körmükkel, és erős metszőfogukkal képesek felsérteni a fák ágait és törzseit, és aztán kinyalogatják a nedvet. A fanedvek szénhidrátokat és komplex poliszacharidokat (cukrok) tartalmaz, ezért a gyomrukban egy speciális vakbél alakult ki, mely olyan baktériumokat tartalmaz, mely ezek lebontását segíti elő. A fák nedvét főként akácia fajokból (leginkább az Acacia paniculata) nyerik ki.

Természetes ellenségei:
kígyók, macskák és a sólymok.

Szaporodás:
Általában csapatokban él. Előfordul náluk a poligínai (egy hím több nősténnyel is párosodik) és a poliandria (egy nőstényhez több hím is tartozik), de a monogám (egy hím-egy nőstény) kapcsolatok a legjellemzőbbek.
A vemhességi idő 140-150 nap, az ikerszülés jellemző. Egy éven belül, akár háromszor is történhet szülés. A csapat segít a kicsik nevelésében, cipelik és tanítják őket, amíg azok le nem másznak az idősebbekről.

Természetvédelmi helyzet:
Legfőbb veszélyeztetője az emberi területhasználat. Élőhelye fragmentált, és egyre kisebbé válik, ahogy mezőgazdasági területet csinálnak az erdőkből.

IUCN Vörös Listás faj: Veszélyeztetett fokozat
CITES I-es

Képek: Arkive
↧

Áttörés az evolúció kutatásban - A sétálóhal

January 17, 2014, 11:30 pm
$
0
0
Minden szárazföldi gerinces ősét, a Tikraalik roseae, azaz a sétálóhal hátsó testrészeit rekonstruálták amerikai tudósok. Ez az őslény egy fontos kapocs az evolúció azon kérdésére, hogy a tengeri gerincesek, hogyan hódították meg a szárazföldet. Az első megtalált kövületeken a tudósok csupán a test első részét tudták tanulmányozni, de a legutóbb elemzett maradványon már a hátsó részről is fontos információkat voltak képesek feltárni.


A Tiktaalik roseae egy nagy vízi ragadozó volt, a hossza elérte akár a 2,5 métert. Jellemzői átmenetet képeznek a vízi és a szárazföldi gerincesek között: pikkelye és uszonyai voltak (ezek a vízi gerinces jellemzők), viszont a koponya, váll-, kar- és csuklócsontja a szárazföldiéhez hasonló.
Az első maradványt 2004-ben a Kanadában, a Sarkkörön túli vidéken találták meg, Ellesmere-szigetén. A kövületet, amin a hátsó részeket vizsgálták, szintén itt fedezték fel.

A legfontosabb, amit a szakértők megvizsgálhattak az a medencecsont és az uszony. Ezek ismeretében ugyanis rekonstruálni tudják a mozgást, főként azt, hogy a sétálóhal hogyan úszhatott a sekély vizeken.
Ám, amit találtak, még a tudósokat is meglepte. Ted Daeschler, a Drexel Egyetem kutatója elmondta, hogy kisebb medenceövre számítottak. A Tiktaalik roseae medenceöve, ami az uszonyok alátámasztója ugyanis olyan széles, mint a vállöve. 

A négy végtagon alapuló mozgás itt már megjelenik, jóval azelőtt, hogy a szárazföldi állatokra jellemző mozgás kialakult volna.
A modellezés bebizonyította, hogy úszáskor ügyesen és biztosan haladt a vízben, de a végtagok elég erősek voltak, hogy szárazföldi sétára is használhassa őket, hogy egyik vízből átjusson egy másikba, viszont a legtöbb tulajdonsága még mindig a vízi életmódhoz kötötte.

Forrás: Index
Kép: Wikipedia
↧
Search

Szokatlan viselkedés a vándoroknál

January 19, 2014, 12:00 am
$
0
0
A szokatlanul melegre sikerült december és január a vándorló madarakat is megzavarja. Habár december végére a darvak már elhagyják hazánkat, idén januárban a Hortobágyon még mindig látni lehet őket, és még elvétve lehet látni "V" alakban repülő csapataikat Magyarországon.

Daru (Grus grus) Forrás: Arkive, Készítő: Jose B. Ruiz



Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park korábbi igazgatója, aki maga is ökológus és madarász, a Hajnal-tájnak nyilatkozott a sajátos helyzetről. Az általában november-december környékén útra kelő darvak az idei szezonban csak rövid időre tűntek el a Hortobágy szikes vizeiről, mert igen hamar visszatértek. Akárcsak a nyári ludak. Az utóbbiak ráadásul párba állva területekért vetekednek, ami tipikus tavaszi viselkedés. A darvak és a nyári ludak mellett a kis liliknek is több példányát figyelték már meg a területen.
Nyári lúd (Anser Anser)
Forrás: Wikipedia, Készítő: André Karwath

Ellenben a sok szokatlan jelenlét mellett az ornitológusok és természetvédők hiányolnak is néhány madárfajt. Ilyen az apró testű téli kenderikék például Magyarországra vándorolnak telelni, és idén még nem tették tiszteletüket a pusztaságon. Ennek oka az időjárás. Ez a faj alkalmazkodik a hőmérséklethez, és Aradi Csaba szerint, ha rosszabbra fordul az idő, azonnal délebbre fog vándorolni, hazánkba.
Téli kenderike (Carduelis flavirostris)
Készítő: Jim Almond
Még egy érdekességként azt is megfigyelték a, hogy az itt maradt daruk között olyan fiatalok is vannak, akik a szülőkkel mindig délebbre húzódnak. Az madarász szerint, nem vethető el az a gondolat, hogy ez az éghajlatváltozás miatt bekövetkező új típusú madármozgás első jele. Előfordulhat, hogy az átvonuló madárból állandó telelővé válik. Bár Magyarország átlagos téli klímája még nem megfelelő a telelésre, de volt már rá példa, hogy bizonyos egyedek le nem aratott kukoricásokban akár januárig is hazánkban maradtak. Ha ilyen enyhe marad a tél, akkor az is lehet, hogy az idei szezonban az itt maradtak áttelelnek hazánkban.

Forrás: Greenprofit
↧
↧

Átszelte az Északi-tengert egy törpedenevér

January 22, 2014, 3:05 am
$
0
0
Hollandiában találtak egy durvavitorlájú törpedenevért (Pipistrellus nathusii), melyet 600 km-rel odébb, Nagy Britanniában, Bristol mellett jelöltek meg. Az állatot sajnos elpusztult, de az gyűrűje alapján azonosították az egyedet. Ez a felfedezés fontos a kutatók számára. Ez lehet az első bizonyíték, hogy a ezek a denevérek átkelnek az Északi-tengeren.
A nagy utazót 2012-ben a blagdoni tónál jelölte meg Daniel Hargreaves, a Bat Consevation Trust egyik munkatársa. Az állat tetemét 2013 végén fedezte fel egy frízföldi állatvédő aktivista észak Hollandiában. Az állatot egy mezőgazdasági épületben találták meg, ahol a denevérek előszeretettel tartózkodtak.
Forrás: Wikipedia
Készítő: Mnolf

Durvavitorlájú törpedenevér (Pipistrellus nathusii)
A durvavitorlájú denevér az emlősök osztályán belül a denevérek rendjéhez tartozik. Ezen belül kis denevérek alrendjébe tartozó simaorrú denevérek családjának egyik faja.
Európában és Ázsia keleti részén őshonos. Magyarország déli területein is él. Súlya 6-15 gramm, hossza 4-5 centiméter. A Shetland-szigeteken írták le először, 1940-ben és 1990 óta tartják számon Angliában.

A vándorlási szokásaikról még igen keveset tudnak a kutatók, de a kontinensen végzett vizsgálatok már bizonyították, hogy képesek nagy távolságokat megtenni. Ezt jelölés visszafogás módszerével mérték fel.
Emellett az Északi-tengeren lévő olajfúrókon is találtak már denevéreket, de ez az egyed az első, ami bizonyítottan, több mint 600 km vándorolt a tengeren keresztül.
A kutatók igyekeznek minél többet megtudni az állatok vándorlási szokásairól.

↧

Különös madárpáros: az egerészölyv és a dolmányos varjú

January 23, 2014, 1:00 am
$
0
0
Egy dolmányos varjú és az egerészölyv egymásba akaszkodva, de élve feküdtek a peszéradacsi földúton, mikor egy helyi gazdálkodó Gyurik Péter rájuk talált. A dolmányos varjú lábaival kapaszkodott az ölyv lábaiba, valószínűleg azért, hogy megvédje magát a ragadozótól, ráadásul csőrével még az ölyv csőrét is tartotta. Ebben a pozícióban nem tudtak megmozdulni. A varjú valószínűleg tudta, ha elengedi a ragadozót, azzal megpecsételné a sorsát.
Forrás: KNP
Kép: Gyurik Péter
A két madár így könnyű préda jelenthetett volna bárminek vagy bárkinek. A gazdálkodó autóba tette a két madarat, és azonnal elvitte őket az illetékes természetvédelmi őrnek, akinek a segítségével a madarakat sikerült szétválasztani. Az ölyv visszatért a természetbe, ám a dolmányos varjú valószínűleg túl nagy sokkot kaphatott az ölyv sikertelen támadása miatt, és később elpusztult.
A Nemzeti Park hálás Gyurik Péter tettéért, mert hála neki legalább a védett egerészölyv épségben visszatérhetett a természetbe.

↧

Új fosszília és új faj: delfinek múltja és jelene

January 23, 2014, 11:29 pm
$
0
0
A delfinek eleddig ismeretlen evolúciós lépését azonosították Új-Zélandon. A kutatók által Papahu taitapu-nak keresztelt új faj 22-19 millió évvel ezelőtt élt, és úgy gondolják, hogy a modern delfinek és fogascetek őse lehet.
Közönséged delfin
Forrás: http://rindt.uw.hu/
A faj eddig egyetlen egyedét fedezték fel eddig. A miocén korszakban élt, mikor a Föld klímája melegebb volt a mostaninál, és Zélandiának nevezett kontinentális talpazat (Új-Zéland ennek a talpazatnak az óceánból kiálló csúcsa) körüli sekély vizekben él. 
Koponyamérete alapján, a kutatók két méteres nagyságúra tippelik - ez a közönséges delfin mérete is, hozzájuk hasonlóan kúpos fogakkal rendelkezett, de a feje szélesebb volt. A koponya és fülcsont vizsgálatából levonható következések szerint ő már magas frekvenciájú hang révén tájékozódott, és valószínűleg hanggal kommunikált. 
Egy biztos, a Papahu eltér minden eddig ismert őskori fosszíliától. Az összehasonlítások alapján a tudósok megállapították, hogy ez a faj egy eltérő, felépítésben is különböző delfincsoport tagja, amik mára, ismeretlen okok miatt haltak ki. Az ő helyükre léptek a modern delfinek, melyek mai formái 19 millió év alatt fejlődtek ki.

A Pahapu taitapu mellett viszont másik nagy felfedezés is történt a delfinek világában. Az I. Világháború óta először, Brazíliában kutatókúj folyamidelfin fajt fedeztek fel.
Az Inia araguaiaensis-nek elkeresztelt fajt az Araguaia folyóban fedezték fel. Ő az ötödik folyamidelfin faj a világon. A PLoS One folyóiratban közölt tanulmányban kifejtik, hogy ez a faj több mint 2 millió éve vált el a másik dél-amerikai fajtól, és úgy 1000 egyede élhet a brazil folyóban.
A folyamidelfinek további négy faja él a világban, melyből három IUCN Vörös Listán kritikusan veszélyeztetett. Ez az öregcsalád a világ egyik legritkább élőlényeit foglalja magában, és csak távoli rokonságban áll a tengeri fajokkal. Általában hosszú orr jellemzi őket, amely elősegíti ezeket az állatokat az iszapban való halászathoz.
Boto - Amazonasi folyami delfin
Forrás: AFP

A legismertebb fajuk a kínai folyamidelfin, melyről úgy gondolják, 2006-ban kihalt. Dél-Amerikában él egy másik folyamidelfin faj is, a boto, melynek otthona az Amazonas, és úgy tartják, hogy a legintelligensebb a fajok közül.
Az új faj a botóval lehet legközelebbi rokonsági kapcsolatban. A vizsgálatok méretben és a fogak számában találtak különbséget, a génkészletükön kívül, melyből azt a következtetést vonták le, hogy még ha egy fajból is indultak két millió éve, ma már ténylegesen két külön fajról van szó.

A kutatók aggódnak az új faj sorsáért. A genetikai vizsgálatok alacsony diverzitást mutattak, ráadásul az emberi fejlesztések is veszélyeztetik őket. A kutatók sérülékeny fajként ajánlották az IUCN Vörös Listájára.

Forrás: Híradó.hu: >>fosszília<<, >>új faj<<
↧

Kihalt ízeltlábú faj fosszíliájátt találták meg Kínában

January 25, 2014, 12:00 am
$
0
0
Evolúciókutatás szempontjából áttörő felfedezésre bukkantak az Arizona Egyetem és a londoni Természettudományi Múzeum munkatársai Kínában. Egy ismeretlen új faj kiválóan megmaradt fosszíliájára bukkantak Kunming város közelében, a híres Chengjiang formáció rétegeiben. A ősmaradvány egy, a tengeri ízeltlábúak kihalt csoportjához, a Megacheirákhoz tartozik. Ez a faj 520 millió évvel ezelőtt élt a tenger fenekén, és paleontológiai és tudományos szempontból nagy felfedezés, ugyanis segíthet megfejteni, hogy a Megacheirák hova illeszkednek az ízeltlábúakon belül. A vizsgálatok kimutatták, hogy ennek a csoportnak a központi idegrendszere a mai tőrfarkú rákokéhoz és skorpiókéhoz hasonlít. Ez azt bizonyítja, hogy rákok ősei és a csáprágósok ősei a kambrium elején együtt éltek. Azaz a csáprágósok több, mint fél milliárd évvel ezelőtt váltak az ízeltlábúak külön altörzsévé.
Alalcomenaeus ősmaradvány
Forrás: N. Strausfeld/University of Arizona


A maradvány maga 3 centiméter hosszú, és az Alalcomenaeus nemzettség tagja. Ez a csoport régóta kihalt.
A nemzettségre megnyúlt szelvényezett test, tucatnyi testnyúlvány-pár jellemző. Ezek segítették az állatokat az úszásban és/vagy a mászásban. Ezen felül rendelkeztek egy pár ollószerű nyúlvánnyal, melyek a fejükhöz csatlakoztak. A csoport is erről kapta a Mecacheira azaz a "nagy kezű" nevet. 
Alalcomenaeus fejrégiójának közelképe a két vizsgálati módszer összevont képe
Forrás: N. Strausfeld/University of Arizona

Atlanti tőrfarkú rák (Limulus polyphemus)
Forrás: www.aquaportail.com

A kutatók számtalan vizsgálatot végeztek a fosszílián: CT-vel készítettek 3 dimenziós rekonstrukciót és lézeres letapogatást is alkalmaztak. Ez utóbbi hozta a legtöbb eredményt, és a vaslerakódások segítségével sikeresen megmutatta az idegrendszer körvonalait. Végül a kutatók összedolgozták a két módszerrel kapott képeket. Az eredmény, mely olyan, mint a maradvány negatív röntgenje, nagy részletességgel mutatja meg az idegrendszert.
Ezek a képek tették lehetővé, hogy bizonyítsák a csoport a csáprágósok közé tartozott. Az állat idegrendszere a skorpiók és pókok idegrendszeri sajátosságait mutatja:
  • az idegsejtek dúcokba tömörülnek
  • az első három szelvény dúcpárjai összeolvadva hozzák létre az agydúcot
  • az agydúc a garatalatti dúccal és a többi szelvény dúcpárjával hasdúcláncot alkot
  • látásközpontok elhelyezkedése (két pár szem jelenléte, mint a tőrfarkú rákoknál)
A rákok altörzsénél az idegdúc jobban elkülönül és hosszú idegekkel kapcsolódik.

A tudósok nem csak ez alapján döntöttek a Alalcomenaeus csáprágósok közé való besorolása mellett. Ezek a tulajdonságokat hozzáadták egy már létező adatbázishoz, és az idegrendszer használták alapján keresték az ízeltlábúak közötti összefüggéseket. A statisztikai vizsgálatok eredményeképpen a csoport egyértelműen a csáprágósok altörzsébe kerül. A tudósok úgy gondolják, hogy a pókok és rokonaik rágó szájszerve az ősmaradványon talált ollós függelékekből alakulhatott ki, melyek nem csupán a táplálék megragadására, de talán érzékelésre is alkalmazhatók voltak.

A felfedezés fontos azért is, mert ez bizonyítja, hogy a rákok és a csáprágósok alrendje már elkülönült 520 millió évvel ezelőtt. Azaz közös ősüket korábban kell keresni.

Forrás: Origo
↧
↧

Álcázás mestere a viráglakó karolópók

January 28, 2014, 1:35 am
$
0
0
A viráglakó karolópók (Misumena vatia) a karológpókok családjába tartozó pókfaj. Az egész világon elterjedt az északi félgömbön. Eurpópában Izland kivételével mindenhol megtalálható.

Élőhelye a napsütötte rétek, virágos kertek és erdőszegélyek. Kedveli az aranyvessző fajokat. Ragadozó életmódot él, a virágokra szálló, vagy azon mászó rovarokra vadászik. Magyarországon kártevőként tartják számon (egyetlen pókfajként), mivel kedvelt zsákmánya a háziméh.
Forrás: Wikipedia
Készítő: Luc Viatour


Megjelenése:
Az ivarok megjelenése erősen eltér. A nőstény 8-10 milliméter, a hím sokkal kisebb 3-4. A nőstényeknél az előtest és az utótest széles, kerekded, hát-hasi irányból kissé lapított. A szemek az előtest elülső peremén, két sorban helyezkednek ell. Az első két pár lába hosszabb, mint a harmadik és a negyedik pár.
A hímek lábai hosszabbak (a testhez arányítva), az utótest alakja elnyújtott, nem kiszélesedő.

Színek:
Az egyedek színe és mintázata igen változatos.
Az alapszíne: fehér, lilás-szürkés erezettséggel. Az előtest szélein sötétebb sáv húzódik, ami az oldalaira is lehalad. Az utótest háti oldala általában egyszínű, a hát és az oldal peremén gyakran piros, szakadozott sáv követi az utótest alakját. A nőstények alapszíne sárga is lehet. A hímek előteste és első két pár lába egészen sötét, akár fekete is lehet. Utótestük fehér-sárga között mozog.


Kiválasztanak egy folyékony festékanyagot, mely által képesek színváltoztatásra.
Fehér virágon: a pókok pigmentje mélyebb rétegekbe szállítódik, így fehér mirigyek válnak láthatóvá.
Sárga virágon: hosszabb idő (10-15 nap /fordítva 6 nap/), mint a fehér, mert ilyenkor először megfelelő mennyiségű sárga festéket kell kiválasztani. A virág színéhez hasonult pók nehezen észrevehető, jó rejtőzködő.
Forrás: Wikipedia
Készítő: Olaf Leillinger

Életmódja:
Ragadozó életmódot élnek, a virágokra szálló rovarokra vadásznak. A párzási idő nyár elején van. A hímek keresik a nőstényeket. A megtermékenyítés után a nőstények a virágtól távol helyezik el a kokonokat. A kis pókok őszre elérik az 5 milliméteres méretet, és a talajon telelnek. Utolsó vedlésük a következő májusban van.

Forrás: Wikipedia


↧

Új varangy Peruban

January 29, 2014, 12:30 am
$
0
0
Új békafajt azonosítottak Peruban. A kutatók az országon észak-déli irányban végighúzódó Andok keleti lejtőjén elterülő perui Yungason (erdős terület) találtak rá az új kétéltűfajra. Az állatot a felfedezés helye után nevezték el Rhinella yunga. 

A békafajjal eddig is találkoztak már a kutatók, de eddig egy másik fajhoz sorolták az egyedeket. A szakértőknek viszont most felkeltette az érdeklődését, hogy olyan egyedekkel találkoztak, melyeknek hiányzott a dobhártyájuk. Vizsgálatokat kezdtek, és kiderült, hogy az eddig Rhinella margaritifera-ként azonosított békák egy új fajhoz tartoznak.
Forrás: The Guardian

A szakemberek egyelőre még nem vizsgálták, hogy hallószerv nélkül, hogyan kommunikálhat. Egy másik, seychelle-szigeteki, szintén dobhártya nélküli békafaj például a száját használja hallásra.
A faj egyedeinek színe a vörösesbarnától egészen a sárgáig terjed. Mintázatuk a már részben elkorhadt leveleket idézi.

Forrás: Híradó.hu
↧
Search

Észak-amerikai urzon

January 30, 2014, 2:37 am
$
0
0
Az észak-amerikai kúszósül vagy urzon (Erethizon dorsatum) a rágcsálók rendjébe, azon belül a kúszósülfélék családjába tartozik. Nemének egyetlen tagja.
Észak-Amerika erdős területein él. Északon Kelet-Alaszkától Új-Funlandig tart az elterjedési területe, délen Észak-Mexikótól Tennessee államig.
Forrás: Wikipedia

Megjelenése:
Az állat hossza 65-86 centiméter, a farka 15-30 centi. A súlya átlagban 3,5-7 kilogramm között mozog, a hímek ennek a többszörösei is lehetnek. A testükön tüskéket viselnek, akárcsak a többi sülféle. Amikor veszélyben érzik magukat, akkor a tüskéik felállnak, és a végükön lévő apró kampók beleakaszkodnak az ellenség bőrébe.
Mancsa kemény, szőrtelen. Éles karmokat visel rajta, ezek segítségével mászik fára. Színezete változó, sárgától feketéig bármilyen lehet.

Leírás:
Fák csúcsán szeret élni. Tápláléka fakéreg, fenyőtű, levelek, rügyek és magok. 
A párzási időszak októbertől decemberig tart. A udvarláskor a hímek két lábra állnak, és hasukat előre mutatva közelítik meg a nőstényeket. Aztán távolról levizelik őket. Ha a nősténynek nem tetszik a hím, akkor lerázza a vizeletet, és odébb áll. Ha igen, akkor úgy helyezkedik, hogy a hím a hasoldala felől tudja őt megközelíteni. A párzás többször is megtörténik, és hosszú ideig tart. Ha a hím nem bírja, akkor a nőstény új párt keres magának. A vemhesség 6-7 hónap, az utódok száma 1 és 3 között változik. A kölykök alig egy hét alatt megtanulnak fára mászni. Az ivarérettséget 1,5-2,5 éves korban éri el.

Forrás: Wikipedia
↧

Szimbiózisban élnek a lajhárok

February 3, 2014, 9:09 am
$
0
0
A Proceeding of the Royal Society B folyóiratban jelent meg egy új tanulmány szerint a háromujjú lajhárok szimbiotikus kapcsolatban élnek a bundájukban található molyokkal és algákkal.
Forrás: képguru.hu
A lajhárok szinte tökéletesen alkalmazkodtak a fán lakó életmódhoz. A háromujjú lajhár kisebb területen él kétujjú rokonánál, és csupán lombbal táplálkozik. Emésztése olyan lassú, hogy hetente egyszer kell lemásznia a fáról üríteni. Ez a folyamat sok energiát igényel, ráadásul a földön sokkal inkább ki van téve a ragadozóknak. Mégis ez a viselkedés fontos a lajhárok életében, azaz a haszna nagyobb, mint a kockázata. Az ürülék jó szaporodó hely a molyoknak, amik a lajhár bundájában élnek, amik pedig fontosak az algák szaporodása szempontjából.


Jonathan Paulinak és csapatának az volt az elmélete, hogy a lajhárok bundájában élő ökoszisztéma fenntartása fontos tápanyagokkal látja el őket. A bizonyításhoz két- és háromujjú lajhárokat fogtak be San José közelében. A befogott állatok bundájában megszámlálták a molyokat, vizsgálatokkal megmérték a nitrogén, foszfor és alga mennyiségét, ezen felül az előgyomorban lévő táplálék összetételét is megnézték.

Eredmények:
  • több molylepke található a háromujjú lajhárok bundájában, mint a kétujjúakéban
  • több szervetlen nitrogén található a háromujjú lajhárok bundájában, mint a kétujjúakéban
  • több alga található a háromujjú lajhárok bundájában, mint a kétujjúakéban
  • a háromujjú lajhárok előgyomrában található alga megegyezik a bundájukban lévővel
Forrás: Wikipedia

Amikor az állatok lemásznak a fáról üríteni, a molyok lepetéznek az ürülékbe, majd onnan kifejlődve, felrepülnek a fára, ahol lajhárok bundájába költöznek. A lepkék növelik a nitrogénszintet a bundában, ami tápanyagként szolgál az algáknak is. A lajhár szőrszálai repedéseket hordoznak, amiben az esővíz megmarad, ebben növekedhetnek az algák.
Az algákat a lajhár zsírban és energiában gazdag táplálékkiegészítőként fogyasztja el.

Az új tanulmány arra is választ adhat, hogy miért olyan nehéz a háromujjú lajhárok tartása fogságban, rendszeresen tisztított környezetben.

Forrás: Híradó.hu
↧
↧

Karakál

February 5, 2014, 11:40 pm
$
0
0
A karakál (Caracal caracal) vagy ahogy még nevezik a sivatagi hiúz az emlősök osztályába, azon belül a ragadozók rendjébe tartoznak a macskafélék közé. Bár pamacsban végződő füle miatt a hiúzokra hasonlít, a DNS vizsgálatok alapján, nem közeli rokonok. Genetikailag a legközelebbi rokona a szervál.
Elterjedési terület
Forrás: Wikipedia
Kilenc alfaja él Dél-Afrikától Közép-Ázsiáig. Teste vörösesbarna-homokszínű, mintázata nincs (a kölykökön vannak foltok.) Felső ajkán nagy, fekete folt található. Az orra szélétől a szeméig egy másik, szintén fekete sáv húzódik. A bundája rövid, szorosan a testére simuló. Fülén szőrpamacs látható, amit hosszabb és dúsabb, mint a hiúzoké. Teste karcsú, lábai meglehetősen hosszúak. Marmagassága kb. fél méter, átlagos testhossza 60-90 cm, a farka nagyon rövid, 20-30 cm. Testtömege 13-19 kg.

Élőhelye a félsivatagokban és szavannákban van. Kedveli a bozótosokat és a felföldeket, ahol megfelelő rejtekhelyeket találhat a kölykei számára.
Általában magányos, de megfigyelték már kisebb csapatokban. Territoriális viselkedésű, területét vizelettel jelöli meg. Többnyire éjszaka aktív. Gyorsan fut, kiválóan mászik és akár 3 méter magasra is képes felugrani.
Táplálékát rágcsálók, madarak és kisebb antilopok alkotják. A leopárdokhoz hasonlóan szokta elrejteni zsákmányát fák ágain.

A karakálnak nincs konkrét párzási ideje. A nőstény vemhessége 70-80 nap körüli, a kölykök száma 1-6. A kicsik 1 éves korukig maradnak az anyjukkal, és 12-16 hónap után válnak ivaréretté.

Könnyen szelídíthetőek, használják őket vadászatra

Természetvédelmi helyzet:
CITES II-es faj és IUCN helyzete: nem fenyegetett.
Kedvelt állatkerti faj, Magyarországon Győrben és Miskolcon látható.

Forrás: Wikipedia
↧

Kihalás fenyegeti a cápákat és a rájákat

February 6, 2014, 10:54 pm
$
0
0
A cápa és rájafajok első globális analízise, azaz az IUCN vörös lista frissítése lehangoló eredményeket hozott a kutatóknak. A felmérés alapján, a cápa és rájafajok negyedét kihalás fenyegeti.
A kutatók 1014 cápa-, rája- és tengerimacskafaj vörös listabeli helyzetét mérték fel. A eredmények alapján ezeket a fajokat nagyobb arányban fenyegeti kihalás, mint a többi állatot, és csupán 23%-kuk került "nem fenyegetett" kategóriába.
Forrás:http://animalphotoss.blogspot.hu/
Nick Dulvy az IUCN szakembere elmondta, hogy a legnagyobb veszélyben a nagyméretű fajok vannak, főként a sekély vizekben, ahol a halászhálókba gabalyodva, véletlen fogásnak minősülnek, viszont egyre több az olyan piac, ami rájákra és cápákra szakosodott.

Forrás: Híradó.hu

↧

Fehérfejű selyemmajom

February 11, 2014, 5:21 am
$
0
0
A fehérfejű selyemmajom (Callithrix geoffroyi), többi selyemmajom társához hasonlóan a csuklyásmajmok közé tartozik. Élőhelye, akárcsak rokonainak Dél-Amerika, azon belül Brazília délkeleti részén, főként maradványerdőkben.

Ez az aprócska főemlős 14-18 centiméter hosszú, 400 gramm súlyú. Alapszíne fekete, barnás beütéssel, fülén a fekete szőr megnyúlt. Feje, homloka és arca fehér. Has felőli oldalán világosabb barna, farka halványan gyűrűzött.

Tíz-tizenöt fős csoportokban élnek, melyekre jellemző, hogy egy szülőpárból, és az ő kölykeikből áll. A csapatban csak a szülők szaporodnak, ez által elkerülhető a beltenyészet.
Éjszakázni sűrű bozótokban vagy fa odvában szoktak, nappal pedig gyümölcsöket keresnek. A csapat territóriuma 30-60 hektár, ami függ a területen lévő gyümölcsfák mennyiségétől.
Táplálékuk: gyümölcsök, rovarok, pókok és madártojások.

A nőstények évente egyszer szülnek. Vemhességük ideje körülbelül 150 nap, jellemző náluk az ikerszülés, de előfordult már négy kölyök születése is. A kicsiket eleinte az apák cipelik, és csak a szoptatás idejére kerülnek az anyára. Ennek oka, hogy az újszülöttek súlya akár 40% is lehet a felnőttekének. Később a testvérek is részt vesznek a nevelésben, cipelésben tanításban.
A kölykök első néhány évben mindig a csapattal maradnak, aztán páran elvándorolnak, új csapatot alkotnak, új családot alapítanak. Néhány kölyök viszont élete végéig a szüleivel marad.
A természetben 10, fogságban akár 16 évig is élhetnek.

Természetvédelmi helyzet:
Legfőbb veszélyeztető tényezője az élőhelyeinek eltűnése. Nehezen telepszik meg a másodlagos erdőkben. Állatkertekben gyakran előfordul, Magyarországon is tartják.

Forrás: Wikipedia
↧
Viewing all 191 articles
Browse latest View live
Search